2012. június 17., vasárnap

Angol rózsa torta

English rose cake
Konyhatündér szülinapi tortája.
26 cm-es torta, belül túró rudi torta. Nem akartunk nagyon csokis tortát, inkább valami könnyűt,  de a fondant alá vajkrém kell, így lett a csokis-túrós torta.







4 tojásból olajos piskótát készítettem, három részre vágtam. A lapokat csokikrémmel vékonyan megkentem, majd rátettem a tortakarimát, bele a túrós-tejszínes töltelék efelét, következő csokis lap, túrós töltelék, lefedtem, majd a hűtőbe tettem dermedni. Az egészet a csokikrémmel bevontam, míg dermedt a fehér fondantot átgyurtam, bevontam a tortát. Színes írókával megrajzoltam a virágok körvonalait, majd egy keményebb ecsettel kívülről befelé haladva kentem el az írókát és festettem meg a virágokat.

Hozzávalók a piskótához:
4 tojás
200 g cukor
100ml tej
100 ml olaj
250 g liszt
1/2 cs sütőpor

A tojásfehérjét habbá vertem, a lisztet a sütőporral elkevertem. A többi hozzávalót jól kidolgoztam, belekevertem a lisztet, majd a tojáshabot beleforgattam. Kikent-lisztezett formában megsütöttem.

Hozzávalók a csokikrémhez:
200 g tejcsokoládé
250 g margarin
1 ekpor cukor
1 ek kakópor

A csokit felölvasztottam, a margarint kihabosítottam, belekevertem a csokit, és a kakaót -porcukrot (ez el is maradhat).

Hozzávalók a túrókrémhez:
250 g túró
1 ek tejföl
250 g tejszín
100 g porcukor
1 ek zselatin vagy 1 cs zselatin fix

A túrót a tejföllel botmixerrel simára kevertem. A zselatint kevés vízben feloldottam, forrásig melegítettem. A tejszínt habbá vertem, hozzáadtam a cukrot, túrót, mjd a zselatint. Rögtön töltöttem a tortát.

Íróka:
1 tojásfehérje
200 g porcukor
1 ek étkezési keményítő

Az egészet kb. 5 percig kevertem, majd színeztem és zacskó segítségével vittem fel a tortára.


 Az inspirációt ez a könyv adta, amit az Unokámtól és szüleitől kaptam.
Ezt a tortát találtam benne:

2012. június 14., csütörtök

Tüzijáték torta

Konyhatündér 2. szülinapjára készült a bölcsibe.
Nem akartam fondanttal burkolni, hogy kevesebb legyen a cukor benne, ezért "csak" csíkoztam (persze abban is van cukor, de jóval kevesebb). A csíkokat még gyakorolni kell:)
Sütiszörny szerint "tüzijáték", Kapitány szerint olyan, mint "egy elektromágneses tekercs színes kábelekkel".


Bölcsisek szerint finom.
Szerintem csokitorta vaníliás piskótával.
Az ünnepelt szerint "boldogszülinapom tóta" és ez a legfontosabb, nem?

2012. június 12., kedd

Eperlekvár és szörp

6 kg epret megmostam, megtisztítottam. 4 kg cukorral összekevertem, másnapig állni hagytam. A levét leöntöttem (szörp), a gyümölcsöt fazékban sűrűre főztem, egy kk citromsavat adtam hozzá. Forrón üvegbe szedtem, szárazdunsztban kihűtöttem.




Már csak azt nem értem, ha 6 kg eperből és 4 kg cukorból 3 l szörp és 4 kg lekvár lett, akkor hogyan lehet a legjobb(bolti) eperlekvárokban is csak 65 g gyűmölcs 100 g-ban?'

2012. június 10., vasárnap

Bodzaszörp

Ahogy én csinálom:

Hozzávalók:
20-30 bodzavirág-ernyő
3 kg cukor
10 (bio)citrom
75 g citromsav
4 l víz

A virágokat egy 5 l-es befőttesüveg aljára teszem, rákarikázom a citromot. A vizet  a cukorral sziruppá főzöm, belekeverem a citromsavat (habzik!), beleöntöm az üvegbe. Lefedem és 3-4 nap múlva leszűröm.

2012. június 7., csütörtök

Cantuccini

Mostanában találtam rá erre a "sütikére" - ezt jelenti a neve, aztán Tücsök-Bogárnál találtam meg a receptet, gondoltam, ezt meg kell csinálnom.


Hozzávalók:

100 g vaj
200 g cukor
3 tojás
3 evőkanál hideg víz
500 g liszt
1 kk sütőpor
200 g mandula
reszelt citromhéj
1 csipet só
 

 
A vajat a cukorral habosra kevertem, hozzáadtam a tojásokat, majd a vizet és a sót, cirtomhájat,  végül a sütőporral elkevert lisztet.
Jól kikevertem, majd hozzáadtam a mandulát is. 2 cm átmérőjú rudakat sodortam belőle, sütőpapíron 180-fokos sütőben világosra sütöttem. Amikor kihűlt 1 centis szeletekre vágtam, visszatettem a sütőbe és 150 fokon még kb. 10 percig szárítottam. Dobozban sokáig ellá(hatna). Kávéhoz nagyon finom! 




2012. június 1., péntek

Marcipános trüffeltorta

Szintén Papp Emese recept alapján.



Hozzávalók a tésztához (18 cm-es laponként):

2 tojás
40 g cukor
40 g liszt

A hozzávalókból 3 piskóta lapot sütöttem.

Hozzávalók a krémhez:

200 ml víz
150 g cukor
Ízlés szerint porcukor
80 g kakópor
500 g vaj

A vizet a cukorral felével felforraltam, hozzáadtam a kakaóport és 150 g vajat. amikor kihúlt a maradék vajat kihabosítottam, belekevertem a kakaós részt, majd még porcukrot (mi édesen szeretjük a csokikrémet, de ez el is maradhat).

Betöltöttem a tortát, betettem a hűtőbe.

A tetejére:

200 g fehér marcipánból golyókat formáztam, félbevágtam, ráraktam a torta tetejére, majd kakaóporral megszórtam.

A torta oldalát sablonnal, porcukorral díszítettem.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...