A mai családi tortánk. Először készítettem csokigallért, ahhoz képest, hogy éjféltájt került sorra (az első első tortalap nem tetszett, így sütöttem még egy hagyományos piskótát), nem is lett vészes.
Vizes piskóta-krém-meggy-krém-piskóta-krém-csokigallér-csokidíszek.
Hozzávalók a piskótához:
4 tojás
4 ek víz
3 ek liszt
1 ek étkezési keményítő
1 ek kakaópor
4 ek cukor
1 kk sütőpor
Piskótatésztát sütöttem, majd kettévágtam.
Hozzávalók a krémhez:
100 g tejcsokoládé
400 g habtejszan
50 g cukor
1 cs zselatin fix
A tejszínt, csokit a cukorral felforraltam (reggel), hagytam kihűlni (estig), majd a zselatin fix-el felvertem.
A piskótára egy vékony réteg krémet kentem, megraktam meggybefőttel, beborítottam a krémmel, majd ismét a piskóta következett. Végül az egész tortát bevontam a maradék krémmel. Hűtőbe tettem dermedni.
Elkészítettem a csokigallért.
Hozzávalók a csokigallérhoz:
50 g fehér csokoládé
150 g tejcsokoládé
Lemértem a torta kerületét, majd sütőpapírból megfelelő hosszúságú és magasságú csíkot vágtam. A fehér csokit felolvasztottam, a papírra mintákat csepegtettem. Eredetileg szíveket terveztem, de túlságosan folyékony csokival kezdtem dolgozni, így csak cseppek lettek belőle. Hagytam megszilárdulni.
Felolvasztottam a tejcsokit és a papírcsíkra felkentem a tejcsokit spatulával. Amikor már dermedt, de még hajlékony volt a csíkot a torta köré simítottam (értelemszerűen a sütőpapírral kifelé), majd a sütőpapírt lehúztam. Az egyenetlenségeket késsel levágtam. A hűtőben teljesen megszilárdult.
A maradék csokiból sütőpapírra szíveket rajzoltam, amikor teljesen megszilárdult szépen le lehetett venni, ezzel diszítettem a tortát.
Hát ez álomszép lett!
VálaszTörlésNagyon ügyes vagy!
Megpróbálom utánad csinálni.