Keresés ebben a blogban

2011. október 9., vasárnap

Vulkán és dinoszaurusz - SAD és évforduló

Süss-Alkoss-Diszíts - ha már kihívás legyen igazi. Itt sem használtam a kiírástól eltérő anyagokat, de hozzányúltam a folyékony festékekhez (piros és zöld).

A kisfiam 5. szülinapjára készült. ost a dínók világa az aktuális kedvenc, a tűzhányó meg izgalmas,  lehet bele tüzijátékot tenni, így jött az ötlet.

Az alap tortához 30 cm-es piskóta lapot sütöttem 4 tojásból, két részre vágtam. A tűzhányóhoz szintén négy tojásból egy 30x40 cm-es tepsiben sütöttem ki a piskótát és egyre kisebb köröket vágtam ki belőle.
A krém a kedvenc csokikrémem, a tej felét meggylével helyettesítettem és a krémre is tettem meggyet a lapok közé. Krémből másfélszeres adagot csináltam.

A fondanthoz folyékony zöld ételfestékkel helyettesítettem a vizet, halványzöld lett a végeredmény. három részre vettem, azokat kakaóporral szineztem különböző mértékben, majd a két világosabból márványos mintát csináltam, azzal  borítottam az alapot, nem simítottam, hanem kissé bordásra hagytam a tetejét..
A vulkánhoz egyre kisebb lapokat helyeztem egymásra, közte meggy, csokikrém. A végén szúrtam bele a tüzijátékot, összefogta.
A hegyhez kakaós fondantot használtam, félig kinyújtottam, a közepét csillag kiszúróval kivágtam és egy azonos vastagságú fehér csillagot tettem bele (hósipka), a szélet a maradék zölddel pöttyöztem., majd véglegesre kinyújtottam. Rátettem a hegyre, jó ráncosra formáztam. A tüzijáték helyét kivágtam.Az aljára köveket, bokrokat tettem a két sötétebb zöld fondantból. Kakaóporral szárazecseteltem-koszoltam.
A lávához 1k piros ételfestékben oldottam fel 1 kk zselatint, tettem bele 1 ek mézet, 1 ek margarint, annyi porcukrot, hogy jó sűrű legyen (kb 6 ek), majd óvatosan lecsorgattam a hegyről.
Műanyag dínókat tettem rá egyrészt nem vagyok proi figurás, másrészt ahhoz más festék is kellett volna, de a legfőbb érv, hogy még sokáig lehet vele játszani, és emlékezni rá, hogy "a tortámon voltak!".
Tálaláskor meggyújtottuk a tüzijátékot, kitört a vulkán!

Most kivételesen fázisfotókat is csináltam:


Miért jubileum? Az első fondantos tortámat a 4.szülinapjára készítettem, az volt a kezdet.

1 megjegyzés:

  1. Köszi szépen ezt is!!! A kisfiadnak nagyon boldog szülinapot, és még jó sokat!

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...